Tisztelettel köszöntök minden Látogatót és Érdeklődőt a PEME Ifjúsági Szekciójának honlapján!
Pomázi Imre vagyok, az ifjúsági vonal vezetője, 2008 óta PEME tag. Az elmúlt két év alatt sok új ismeretséget szereztem, s részese voltam több rendezvénynek, akár mint résztvevő, akár mint szervező. Tanárként dolgozom a Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskolában (Szolnok) ahol ez évben kezdtem el szervezni a PEM ifjúsági diákszervezetét.
Ezzel kapcsolatos hírekkel, eseményekkel, felhívásokkal ezen az oldalon jelentkezem!
PHD hallgatók |
Szakkollégisták |
Diákszervezetek |
Mit üzen a PEME? |
|
E körbe tartoznak azok az ifjú doktoranduszok, akik azonosulnak azzal a céllal, mi szerint a tudományos kutatások, a tudomány segítségével
meghatározott célok alapján, a tudomány segítségével kell és lehet irányítani a gazdaságot.
Az ifjú tudósok különféle témakörökben járatosak, tagjai nem csupán egy-egy ág művelői lehetnek.
Számukra fórumokat és publikációs lehetőségeket biztosítunk. |
A PEME szakkollégiuma nem egy szokványos szakkollégium. A PEME keresi azokat a főiskolás és egyetemista hallgatókat, akik szeretnének aktívan bekapcsolódni az ország tudományos életébe, éreznek magukban olyan alkotó szellemiséget, hogy képesek együtt dolgozni akadémikusokkal. Ne hagyd ki a lehetőséget! |
A diákszervezet, mint az ifjúsági vonal harmadik pillére talán a legfontosabb elem. Azért mondom, hogy legfontosabb, mert nem csupán nekem számít, mint középiskolai tanárnak, hogy már a feltörekvő gimnazisták szakképzésben tanulók is meg legyenek szólítva, hanem a professzorok is úgy látják, hogy már itt el kell kezdeni a tudományos nevelést, pontosabban a tudományhoz való elkötelezettség megteremtését a diákokban.
A diákok még dinamikusak, tele vannak álmokkal, ötletekkel, melyek nem biztos, hogy minden esetben helytállóak, de kellő odafigyeléssel, segítséggel akár valóra is válhatnak. Segíteni kell az alkotó fiatalokat abban, hogy terveik és ötleteik eljussanak felénk, felétek és közösen megoldást készítsünk. Közösen, mert a PEME célja az, hogy az együttműködésre, az együttgondolkodásra készítse fel a tudományban jártas, vagy a tudományban jártasságot szerezni kívánó EURÓPAI DIÁKOKAT. Ne tétovázz, gyere közénk. Vegyél részt aktívan rendezvényeinken, akár előadóként is. Ha érdeklődsz a tudományok iránt, legyen az akár történelem....akár gazdaságtudomány itt a helyed. Megtalálhatod számításod, csak akarni kell!
|
Az Ifjúsági vonal lényege abban áll – mint ahogyan a PEME célja az – hogy a tudományt minden emberrel meg tudja értetni, valóban európai ismereteket adjon át – hogy a diákok segítségével, diákok számára megfelelő képet fessen a pillanatnyi helyzetről és a lehetőségekről. Várunk minden érdeklődő diákot és felsőoktatási hallgatót körünkbe, hogy segítsenek felfedezni, kommunikálni az európai nemzeti érétkeinket és európai szemléletet.
Ehhez az egyesület tagjai elsősorban – az akadémikusok – mint referencia-személyek, tudományos modellek és viselkedéstanítók, s gyakran életút és életvezetési minták- lehetnek. |